Klóramináció

A víz fertőtlenítéséhez klóramin használatának gyakorlatát klóraminációnak nevezzük. Klóraminációt két módon lehet végezni. A klóramint el lehet készíteni előre majd klóramin oldat formájában hozzáadni a kezelendő vízhez. A másik módszer, hogy a kezelendő vizet klórozzuk, majd egy későbbi fázisban ammóniát adunk a vízhez megfelelő klór-ammónia arányban a kívánt klóramin elérése érdekében. Ebben az esetben a klóramin másodlagos fertőtlenítő, és ez az a módszer, amit általában ivóvíz klóraminozására használunk.

A klóraminok gyengébb oxidálószerek, mint a klórdioxid, és sokkal lassabban pusztítják el a mikroorganizmusokat, akár 80-szor vagy annál is lassabban. Ezért a klóraminoknak jelentősen hosszabb kontakt időre és/vagy magasabb koncentrációra van szüksége, mint a klórdioxidnak, amelyet a Ct értékek mutatnak az 1. Táblázatban.

Emiatt az ivóvíz klóraminálásához a megfelelő módszer az, hogy először klórral fertőtlenitik a vizet, majd ammóniát adnak hozzá, hogy monoklóramin jöjjön létre. A lassabb de tartósabb monoklóramin képes az ivóvízet és a csővezetéket bizonyos mértékben biocid védelemmel is ellátni hosszabb időn keresztül, pár napig és/vagy több km csőhálózaton keresztül.

Annak ellenére, hogy ez egy előnyös technológia a hatékonyság vagy az elpusztítás mértékét tekintve, mégis megjeleníti a klór vagy hipoklorit fertőtlenítőként történő alkalmazásának egyes negatív aspektusait, nevezetesen a káros, és egyes esetekben karcinogén fertőtlenítési melléktermékek (DBP) kialakulása.